A napokban közzétett híreket emésztik ma a befektetők: összességében kifejezetten jól alakult az amerikai inflációs adat és nagyobb lett a munkanélküliség is a vártnál, ezek pedig növelik a kamatcsökkentéssel kapcsolatos várakozásokat. Ennek köszönhetően leginkább az optimizmus volt a jellemző ma a nemzetközi piacokra, emelkedést láthattunk Európában, és enyhén felfelé mozdultak az amerikai részvényindexek is.
A tegnapi naphoz hasonlóan ma is alulteljesített a magyar tőzsde a nemzetközi átlaghoz képest, a hazai blue chipek közül a Richter részvényei vezették az esést.
Ma reggel estek az ázsiai tőzsdék, Európában ezt követően vegyes mozgásokat láthattunk a vezető részvényindexeknél, míg az elmúlt napok jelentős emelkedését követően Amerikában egy kisebb negatív irányú korrekcióval indult a nap a piacokon. A napot végül felemásan zárták a tengerentúli indexek.
A keddi kedvezőbb inflációs számok után a piaci szereplők a szokásosnál is érzékenyebbek az Amerikából érkező adatokra, így a munkanélküliségi számok is a vártnál nagyobb mozgásokat okoztak a tőzsdéken, ugyanis a munkanélküliségi segélyben tartósan részesülők száma csaknem két éve a legmagasabb szintre, 1,87 millióra főre emelkedett azt követően, hogy a november 11-én véget ért héten a vártnál nagyobb mértékben, 231 ezer fővel nőtt az új segélykérelmek száma.
Az adatok közzétételét követően ismét erőteljesen gyengülni kezdett a dollár, hiszen ez annak a jele, hogy a Fed kamatemelései valóban elkezdték hűteni a gazdaságot, vagyis vélhetően nem lesz további kamatemelés, sőt, a vágással kapcsolatos várakozások is erősödnek.
A nemzetközi tőzsdékhez hasonlóan a magyar tőzsdén is korrekcióval telik a kereskedés. A blue chipek közül stagnál a Magyar Telekom, legnagyobb mértékben a Mol részvényei estek a nap eddigi részében.
Tegnap jelentős rali alakult ki a nemzetközi piacokon, miután az USA-ból a vártnál valamivel jobb inflációs adat érkezett. Az infláció csökkenése természetesen jó hír a piac szempontjából, hiszen mérséklődtek a kamatvárakozások, így a dollár és a kötvényhozamok esni kezdtek, míg a részvénypiacok raliztak. Ezt követően Ázsia után Európában is jó volt a hangulat, és az amerikai tőzsdéken is folytatódott az emelkedés.
A kereskedési idő felénél kisebb pluszban van a BUX, a nap eddigi részében azonban csak a Mol és a Magyar Telekom részvényeiben láthattunk határozottabb elmozdulást.
Vegyes mozgásokkal indult a hét a tőzsdéken, bár Ázsiában ma reggel már inkább pozitív volt a hangulat. Európában ehhez képest inkább kivártak a befektetők a délutáni amerikai inflációs adat előtt. Az adat végül jobb lett a vártnál, ami a dollár gyengüléséhez és a tőzsdék felpattanásához vezetett.
A kimondottan pozitív nemzetközi részvénypiaci hangulatban jól teljesített a magyar tőzsde is, a BUX 1 százalékos pluszban fejezte be a napot. Mind a négy hazai blue chip feljebb került a kereskedésben, az OTP volt az élen ma.
Az európai tőzsdékhez hasonlóan a magyar piacon is visszafogott mozgásokat látszanak a mai kereskedésben. A midcapek közül viszont kiemelkedik az elmúlt napok sztárjának számító Appeninn, amely az átlagot jelentősen meghaladó forgalom mellett esik ma. Az OTP után az Appeninn a legforgalmasabb részvény ma a magyar tőzsdén.
Nem találja az irányt ma reggel a BUX index, viszont a midcapek közül az elmúlt napok sztárjának számító Appeninn árfolyama úgy látszik, hogy a ma visszaadja a korábbi napok emelkedését, hiszen jelentős mínuszban indította a napot a papír.
Nincs hiány az izgalmas sztorikból a magyar tőzsdén: folytatódik az Appeninn brutális ralija egy pénteki bejelentést követően, illetve a 4iG háza táján is érkezett egy fontos bejelentés, miszerint átfogó transzformációs programot indít el a társaság a párhuzamosságok megszüntetése, a bevétel- és költségoldali szinergiák tökéletes kihasználása, illetve az érték- és a versenyképesség növelése érdekében.
A nemzetközi porondon elsősorban arra várnak a héten a befektetők, hogy az évben először találkozik Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai államfő - a két globális hatalom vezetője szerdán ül asztalhoz az Egyesült Államokban. Ronthatja a tengerentúli befektetői hangulatot, hogy a Moody's pénteki piaczárás után negatívra változtatta az amerikai hitelminősítés kilátását: az ügynökségnél úgy fogalmaztak, hogy a költségvetési politika jelenlegi helyzete kockázatokat hordoz magában. Kifejezetten jó hangulatban zajlott a kereskedés Európa tőzsdéin, pluszban zártak az indexek. Az amerikai piacokon vegyes volt a kép.
A nemzetközi hangulathoz képest jócskán alulteljesített ma a BUX. Ennek ellenére nem volt hiány jó sztorikból a hazai tőzsdén: a pénteki nap után hétfőn is folytatódott az Appeninn ralija, illetve a 4iG is erősen teljesített a friss bejelentések után.
A kereskedési idő felénél nem láthatunk markáns elmozdulást a vezető hazai blue chipeknél. A BUX is stagnál, pedig vannak izgalmas sztorik a tőzsdén: folytatódik az Appeninn pénteki ralija, illetve a 4iG is jól teljesít a friss bejelentések után.